2010. április 26., hétfő

Nyami

Elkészült egy újabb receptkártyám a számomra egy kedves ételről.
Remélem nektek is az lesz.




2010. április 21., szerda

Első nap az oviban

Ma volt életem első munkanapja. Na nem általában, hanem egy új kezdet első napja volt ez.
Ma reggel egy óvodába mentem dolgozni!!!!!!!!!!!! Ismerkedni, tanulni.
Reggel időben megérkeztem és a gyerkőcök mind nagyon vártak már. A csoport Vegyes csoport, létszáma 27 fő, de most sokan betegek ezért ma csak 17-en voltak. Annyira kedvesen fogadtak. Szuper érzés volt.
Reggel egy kislány odajött és megkért, hogy meséljek neki. Erre több kis társa is kapcsolódott hozzánk.
Annyira élvezetem. Ancsa óvónő is olyan kedves és segítőkész. Ebéd előtt volt egy kis sírás, hogy ki mellé üljek, ilyenkor nehéz  okosan és igaszságosan dönteni. De ez is megoldódott hamar. Ebéd után az altatás menetéről és a gyerekek alvási szokásairól beszélgettünk mert pár nap múlva már egyedül fogok altatni.
Uzsonna után pedig kimentünk az udvarra és amíg a szülők nem jöttek, addig játszottunk egy nagyot.

2010. április 19., hétfő

Szép napok

Már napok óta nem írtam, viszont azóta 2 nagy dolog is történt velem.

Az egyik, hogy van már munkahelyem. Egy oviban!!! Valóra vált! Szencsére közel is van hozzánk, kocsival ~ 15 perc. Három csoport van így biztosan családiasabb a légkör is. Már az első pillanatban nagyon kedvesen fogadtak ami nagy erőt ad majd. 27 kis lurkó van a csoportban. Alíg várom, hogy megismerjem őket.

A másik, hogy vasárnap volt a keresztelője a kis Tomikánknak, így már hivatalosan is keresztszülők vagyunk. Kicsit másképp képzeltem el magát a szertartást. Remélem így hívják. Nekem talán nem volt olyan ünnepélyes, főleg hogy egy másik család elénk állt, így rólunk nem sikerült jó képeket csinálni.


2010. április 13., kedd

Az első díjam!!!!!


A díjazottságnak szabályai vannak. Szóval:
A szabályok:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logot kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek 6 másik blogot, akinek átadom a címet.
5. Kitöltöm a tesztet és kirakom a blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.

Hajnócától kaptam. Nagyon szépen köszönöm, nagy öröm ez nekem.

Teszt:
Név: Judit
Becenév: Juci - Jucus - Mami
Lakhely: Budapest - XVII. kerület
Születési hely: Budapest
Magasság: ~ 170cm
Névnap: Július 30.
Foglalkozás: Sajnos jelenleg nincs munkahelyem...
Testvérek: 1 nővérke
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelv: Magyar, wenig zu deutsch
Gyűjtemény: Hű ez fogós kérdés. Szalvétákat minden mennyiségben, szöveteket kisebb mennyiségben, Praktika magazint és mindent ami a kreatívkodáshoz felhasználhatónak ítélek.
Cipőméret: 39
Iskola:
Általános - Hernád u. 3. - Budapest,
Vámos Ilona Ruhaipari Szakmunkásképző - Női-ruha készítő (4 év),
Bokányi Dezső Építőipari Szakközép - Érettségi (2 év),
Vámosból lett Modell Divat Iskola - Szerkesztő-modellező technikum (2 év)
Jelenleg Apor Vilmos Katolikus Főiskola - Óvodapedagógus szak
Kedvencek:
Ha kedvenc, mint hobbi, akkor: decupage, digitális scrapbook, fotózás, varrás és a legújabb a gravírozás és minden egyéb ami kreatívítást igényel.
Ha ruhadarab, akkor: leginkább kényelmes, bár igyekszem a csini felé pártolni.
Ha tárgy, akkor: laptopom és a fényképezőm.
Ha frizura, akkor csakis vörös és csakis aranykezű Attila fodrászom által.
Zsebpénz: az nincs, vagyis van néha de csak ha a családi "pénzügyminiszter" úgy ítéli meg.
Álom: sok van, de inkább tervnek nevezném.
Háziállatok: volt 2 nimfa papagínó, most van egy csodálatos kutyus Angie, és ha minden igaz nyári felújítás után ismét akvárium sok - sok halacskával.

A hat blogoló, akinek átadom:

- @ginak, mert neki köszönhetem ezt a csodás hátteret.
- Krisssznek, mert annyi dolgot tanultam meg tőle a Photoshopról.
- Adriennek, mert imádom ahogy rajzol.
- Marcsinak, mert olyan egyedi, képeslapokat készít.
- Miss Scottynak, mert az ő hatására varrni fogok magamnak tatyót.
- Katának, mert olyan szép táskákat valósít meg.

2010. április 12., hétfő

Első gravírozásom

Íme!
Elkészültem az életem első üveg gravírozásával.
Hát nem volt annyira nehéz megalkotni,mint gondoltam volna, talán csak a gép maga.
Attól elfáradt kicsit a kezem.

2010. április 11., vasárnap

Gravírozó gépem

Nagy az örömöm!!!
Ma kaptam egy kis kézi szerkentyűt, amire már nagyon régóta vágytam.
Méghozzá egy fullos kis mindentudót, bár én majd gravírozásra fogom leginkább használni, de rengeteg más dologra is jó.
Majd hozom a műveimet is. :)

2010. április 9., péntek

Receptkártya

Ma elkészítettem életem első scrap receptkártyáját.
Ezentúl ezt bevezetem, és a nem hagyományos dolgokról és a kedvenceimről tuti csinálok majd. Az én drága Anita barátnőm legnagyobb örömére. ;)



Felhasználtam/ Nagy Levin Blogtrainből Giny hátterét,Krissz elements-it.

2010. április 8., csütörtök

Csendes lakóink

Bár nem túl nagy a kertünk, mégis mióta a párom megcsinálta, annyi de annyi szépség látogat el hozzánk.
Sajnos egyenlőre csak őket sikerült lencsevégre kapnom, a madarak túl gyorsak az én gépem teljesítményéhez. Pedig amikor a tóban fürdenek....



2010. április 7., szerda

Túrós süti

Nekifogtam ma és megsütöttem Viki barátosnémnál kóstolt túrós sütit.
Kicsit félve vágtam bele, hiszen nyers liszttel készül, így tartottam tőle hogy mi lesz belőle.
Pedig már láttam és kóstoltam is.



Íme, a remekmű. (már amennyi maradt). Isteni és egyszerű.



És a recept:
25dkg rétesliszt, 8dkg porcukor, 1/2 csomag sütőpor

Töltelék:
1/2 kg túró, 1/2 kis doboz tejföl, 2 tojás, 15 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor.

Összedobás: A lisztes keveréket 3 részre osztom, a túrósat pedig 2 részre. Kivajazott tepsibe rétegzem, úgy hogy lisztessel záruljon.
Kb. 10 dkg olvasztott rámával meglocsolni és 20 perc alatt 180C-on készre sütni.

Jó étvágyat hozzá.

2010. április 1., csütörtök

Gyurmázás

Megint próbálgattam magam.
Konkrétan gyurmáztam. És asszem elég jók lettek amiket csináltam.
De azért nem ez a fő profil. :)
Húsvétra csináltam egy nyuszikát, amire mindenki azt hiszi marcipán "olyan kis ennivaló", meg készült pár mini kaja a youtube segítségével.



Hasonló bejegyzések

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...